A lovas szakosztály éves beszámolója

2011. Lovas Szakosztály, eredmények, tevékenységek

Az idén is viszonylag kevés, két fővel és két lóval tudtunk – leginkább anyagi okokból –hivatalos lovasversenyeken indulni, Rozner Emese és Baracskay Péter 24-szer startoltak. 

Garamszegi Judit versenyzőnk az idén nem indult, de tréningezte lovát és edzést tartott rajta. Így a nyáron két fiatal, Tóth Anna és Gyurikó Jennifer vehetett részt versenyzőink szponzorálásával, az ő lovaikkal díjugrató edzéseken.

Igyekeztünk sokaknak megadni a lovaglás adta örömöket, és futószáras oktatás, karám lovaglás és tereplovaglás foglalkozásokkal növelni a lovas sport iránt elhivatottak táborát, ez 15 fő rendszeres és további kb. 15 fő alkalomszerűen lovagló lovast jelent.

Az évben két lovas tanya napot tartottunk felkérésre.
Az egyik csapat a „panelból a természetbe” iskolai programjuk keretében látogatott meg bennünket. Ők a Budapest XI. kerület Gazdagrét-Törökugrató általános iskola III. osztályos tanulói tanáruk és szüleik voltak. A másik alkalommal a CSŐ-MONTAGE FUTSAL utánpótlás U11-es korosztály csapatát és szüleiket láttuk vendégül. A programok a lovaglás mellett foci, szabadtéri játékok, horgászat, lovaskocsizás voltak, míg a szülők bográcsoztak.  

Otthont adtunk lovas kislány születésnapi délutánjának is, ahol a tortaevés mellett természetesen minden kis barát kipróbálhatta a lovaglást is.

(Továbbra is szívesen állunk bárki rendelkezésére, amennyiben konkrét elképzeléssel, időponttal keresnek meg minket.)

Sporteredmények: 

Rozner Emese, idén tett sikeres rajtengedély vizsgát. A számára engedélyezett kezdő lovas B1a ill. B0 kategóriájú versenyeken szeptember 3-án Simonpusztán az 5., szeptember 17-én Dunaharasztiban a 6. helyezést sikerült elérnie.

Baracskay Péter Veszprémgalsán július 2-án B3 kategóriában 6. helyezést ért el. (Tudvalévő, hogy lovát összesen két éve képezi, az állat pedig már nem fiatal a sport elkezdéséhez, ez nagyon rövid idő ehhez a kategóriához, külön gratulálunk nekik, és büszkék vagyunk rájuk!)

Fejlesztések:

Új akadályokat készítettünk, és elkezdtük a körkarámunk befedését, ami a lovak téli kiképzésében lesz majd segítségünkre ill. a kezdő lovasok tréningezésében.

A lovas szakosztálynak elkészült a saját honlapja, amely a következő címen érhető el: www.kohidilovardagyomro.mindenkilapja.hu

Szóljon hozzá!

Üzenőfal

Várható Időjárás


12
H: 13°
L: 3°
Gyomro
Kedd, 13 Március
7 napos előrejelzés
Sze Csü Pén Szo Vas Hét
           
12° 13° 16° 18° 19° 17°

Facebook oldalunk

Látogatóink száma